Ismét köszönőlevelet kaptunk

Munkánk egyik legnagyobb elismerése a boldog gyermekmosolyok mellett a köszönőlevél, amivel támogatottjaink fejezik ki hálájukat. A Debreceni Szociális Szolgáltató Központ a személyes megköszönésen túl minden alkalommal egy levéllel nyomatékosítja köszönetét. Köszönjük!

köszönőlevél

Több éves kapcsolat köt össze bennünket a Debreceni Szociális Szolgáltató Központtal. Szeretünk velük dolgozni, rajtuk keresztül adományozni. Mindig lelkesen és örömmel fogadják adományunkat és gondoskodnak azok szétosztásáról. Nyugodt szívvel adhatunk, hisz tudjuk, hogy közvetítésükkel a legjobb helyre kerülnek az adományok.

Mostani köszönőlevelük is csak arra ösztönöz bennünket, hogy a továbbiakban sem feledkezzünk meg róluk és ahogy tudjuk, segítsük áldozatos munkájukat.

köszönőlevél

A levél teljes terejdelmében ide kattintva olvasható.

Hálásan köszönjük az elismerő szavakat!


Szeretnéd Te is támogatni további nemes céljaink megvalósulását? Köszönettel fogadjuk adományaidat!

Ismerd meg a támogtási lehetőségeket, hogy szebbé tehesd a gyerekek jövőjét!

Az adományokat a Reménytadó Alapítvány bank számlaszámára várjuk. A befizetett összegekről természetesen igazolást is adunk az adóvisszatérítéshez.

Bankszámlaszám: 11708001-20549954-00000000 

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Szeretnéd Te is segíteni a nemes cél megvalósulását? Köszönettel fogadjuk adományaidat!

Ismerd meg a támogtási lehetőségeket, hogy szebbé tehesd a gyerekek jövőjét!


Az adományokat a Reménytadó Alapítvány bank számlaszámára várjuk. A befizetett összegekről természetesen igazolást is adunk az adóvisszatérítéshez.


Bankszámlaszám: 11708001-20549954-00000000
Köszönjük a nagylelkű támogatást!
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük